Loading...
X

Névjegykártya készítési tanácsok 1.rész

névjegykártya gyorsan

Korábbi cikkeinkben sok szó esett már a marketing eszközök forradalmi átalakulásáról és a papíralapú szóróanyagok korszerűtlen, elavult voltáról. Egy aprócska kivétel azonban nagyon erőteljes jelenlétet élvez az üzleti életben mind a mai napig, melynek fontosságáról a korábbiakban csalafinta módon nem tettünk említést.

Konferenciákon, partner cégekkel való meetingeken csakúgy, mint a sarki cébéában (ha például hirtelen Vlagyimir Putyin lép be) vagy egy váratlan, új vásárlóval való beszélgetés során szinte ösztönszerűen nyúlunk a zakózsebünkbe és már húzzuk is elő a kissé megtépázott, zöldorbit illatú névjegykártyánkat és hozzá pásszentosan már villantjuk is mind a 32 gyönyörű szál fogunkat.

Most következő cikksorozatunkban tehát lehullajtjuk a leplet a névjegykártyák minden titkos marketing fogásáról, hogy az is hódítson 9×5-ben, akinek korábban még nem sikerült!


Értéket közvetít 

Sok vállalkozó esik abba a hibába, hogy a névjegykártyát egyfajta mellékes, szükségszerű eszköznek tekinti, melynek egykori kivitelezése az utolsó utáni teendők közé került, s azóta is egy katalógusból kiválasztott, névvel ellátott sablon az egész. Nem is volna ezzel olyan nagy baj, de a névjegykártyát szívesen osztjuk, olykor boldog-boldogtalannak, az pedig csak keveseknek jut eszébe, hogy ezzel a laza aktussal egyenlőségjelet vonunk saját magunk, vállalkozásunk értékei és egy merőben klisékre alapozott, bugyuta papírdarab közé. Jegyezzük meg, hogy a névjegykártya mi vagyunk, rólunk szól és arról, amit képviselünk a világban. A névjegykártyát igenis komolyan kell venni, hiszen egy vállalkozásunk arculatára szabott, dizájnos, jellegzetes termékkel azonnal felhívhatjuk partnerünk figyelmét valami egyedülállóra. Nem beszélve arról, hogy maga a találkozás emléke is sokkal élénkebben fog kirajzolódni benne, ha otthon rápillant a tengernyi névjegykártya közül arra, aminek kapcsán elejtett egy dicsérő megjegyzést vagy elcsattant egy béna szóvicc.

Alapigazságok

Sokak az egyediség oltárán sajnos feláldozni kényszerülnek valami annál is fontosabbat, mégpedig: a jó ízlést és a praktikumot. Nagy hiba ez, hiszen valóban az a cél, hogy emlékezzenek ránk a későbbiekben, de az sem elhanyagolható, hogy egy vásári bohóc vagy egy, a szakmájában jártas vállalkozó képe ugrik majd be valakinek hirtelen. Vannak a névjegykártya kivitelezését illetően olyan alapigazságok, melyek a görög aranymetszés marketing megfelelőiként írhatók le. Ezek pedig: harmóniát teremtenek.

Ne használj több mint három színt! Ahogy az öltözködés etikettjében, úgy az üzleti világban sem szerencsés a szivárvány összes színében pompázni.

Szabványméretet használj! A hagyományostól eltérő méretű névjegykártya noha elsőízben valami exkluzívat sugallhat, de a valóságban sok bosszúságot okoz: nem fér be az erre a célra gyártott tárolókba, könnyen gyűrődik, esetleg ügyfelünknek össze kell hajtania, hogy valahová mégis eltudja rakni. A pozitív megítéléshez tehát sokszor az egyszerűséget és a praktikumot kell ötvöznek egy látványos, saját személyünkre szabott arculattal.

Harmónia mindenekfelett! Mivel a névjegykártya az elérhetőséginket teszi nyilvánossá, így nincs okunk nagy meglepetettségre, ha ügyfelünk másnap már a hivatalos weboldalunkat böngészi. Ilyenkor javallott, hogy a névjegykártyánk dizájnban, minőségben és mondanivalóban is egyezzen a honlapunk arculatával.


Cikkünk folytatásában arról értekezünk majd, milyen információkat tanácsolt a névjegykártyánkon megosztanunk, mi az, amit semmiképpen se tegyünk, milyen nyelveken történjen mindez és mit tegyünk névjegykártya ügyben, ha több vállalkozásban is érdekeltek vagyunk!

0 Overall Score
0 Reader Rating: 0 Votes
Top