Loading...
X

Blogunk indulásra kész

Egy átlátszó táblá hátulról fényképezve, melyre a marketing plan szó van filcen írva, valamint apródd diagramokkal van díszítve.

Amikor azon a késő délutánon egyhangúlag megszavaztatott: a Bizref immáron szolgáltatásait egy forradalmasító bloggal is bővíti, a döntést szűk és tág körben egyaránt egyfajta mámoros, innovatív derű kísérte. Tudtuk, hogy nem csak a mi történetünkben – hogy ilyen hangzatos szavakkal éljünk,- korszakalkotó lépés ez, hanem egyaránt fontos vevőkörünk számára is. Hiszen a kis – és középvállalkozások hatékonyságának növelése elsősorban az online reklám által  válhat a piacképességüket döntően befolyásoló tényezővé, s mely felület volna alkalmasabb reklám ötletetek, tárgyalási tippek, forgalomnövekedést generáló javaslatok megosztására, mint egy blog?

Így hát továbbra is rendíthetetlenül igyekszik csapatunk partnereink számára az online promóció terén olyan lehetőségeket kínálni, melyek által a konkurens nagyvállalkozások ellenében is ki-ki növelheti cégének hatékonyságát. Szándékunk megvalósításaképp pedig az induló blog az elkövetkezendőkben olyan témákkal fog foglalkozni, melyek minden kis – és középvállalkozást érintenek, mint pl.: a reklámszakma új alternatívái, tanácsok a konkurenciaképesség növelésére, jogi kiskokos, vagy hasznos tippek az előnyös időbeosztás  megszervezéséhez.

Mindemellett elsőkézből tudhattok meg érdekességeket és aktualitásokat magáról a Bizref-ről is,  a blogot követő olvasóink pedig majdan nem másba, mint cégtitkainkba nyerhetnek betekintést! De hogy milyen módon? Olvassatok minket, és meglátjátok!

 

0 Overall Score
0 Reader Rating: 0 Votes
Top